Nem is kell 3 gyereket bevállalni az ajándék milliókért

Posted By on jan 18, 2016 |


Már több mint fél éve igényelhető a CSOK, azonban igazán népszerűvé a program kiterjesztésével lett az új lakástámogatási rendszer. A három gyerek után igényelhető, 10+10 milliós támogatás ugyan vonzó lehet, de a használt lakásra és bővítésre kérhető támogatás is több millió forinttal teheti olcsóbbá a lakáshoz jutást.

2015. júliusa óta érhető el a szocpol utódja, a Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK), amely már a kezdetekkor is több milliós támogatást nyújtott az otthonteremtéshez. Nem is csoda, hogy a támogatással sok ezren éltek, az igénylők túlnyomó többsége használt lakás vásárláshoz használta fel a vissza nem térítendő támogatást. A december végén megjelent, január elsejétől hatályos új rendelet ráadásul kibővíti a használt és az új lakás után járó CSOK-ot.

Mennyivel többet kaphatunk ezentúl az államtól?

2015 végéig a használt és az új lakások után ugyanakkora támogatás járt, így arányosan a használt lakást vásárlók jártak jobban. Azonos környéken, azonos méretű és hasonló tulajdonságú lakást ugyanis jóval olcsóbban vehetünk használtan, mint újonnan, így a támogatás mértéke is nagyobb arányban számított bele a vételárba.

A megújult CSOK viszont a támogatás összege szerint is különválasztja a használt és az új lakás után igényelhető támogatásokat. Az új építésű lakásoknál egy gyermek után 600 ezer, két gyermek után 2,6 millió forint kérhető, három gyerektől pedig egy külön program indult, ennek keretein belül a 10+10 millió forint konstrukcióban elérhető támogatásra és kedvezményes kamatozású, kamattámogatott hitelre is jogosultak lehetünk. A használt lakásoknál jellemzően 10 százalékkal nőtt a CSOK összege, 550 ezer és 2,75 millió forint közötti összegekre lehetünk jogosultak, ez függ a gyerekek számától és a lakás méretétől. Eltörölték viszont az energetikai besorolás szerinti megfelelést, ezzel egyszerűsödött a rendszer és az átlagos folyósított támogatás összege is nőhet a jövőben.

Mit kell teljesítenünk a CSOK-ért cserébe?

A kedvezmény elsősorban a gyerekekhez kötött, azonban nemcsak meglévő, hanem előre bevállalt gyereket is beszámíthatnak a támogatás kiszámításakor: két gyereknél nyolc év, egy gyereknél 4 év áll rendelkezésünkre a teljesítésre.

Ha viszont a gyerekek nem születnek meg és a vállalást örökbefogadással sem teljesítjük, akkor a támogatást vissza kell fizetnünk, amely az évek alatt kamatozik is. A büntető kamat mértéke megegyezik a jegybanki alapkamattal. 20 éves korig számolhatjuk a gyereket eltartottnak a támogatás szempontjából, ami nappali tagozatos felsőoktatásban résztvevő gyerek esetén 25 évig kitolódhat.

Korábban mindkét szülőnek 40 év alattinak kellett lennie a támogatáshoz gyermekvállalás esetén, ezentúl viszont elegendő, ha az egyikük fiatalabb 40 évnél. A kedvezmény igénylésekor a támogatással érintett ingatlanon felül a jogszabály által meghatározott egyéb ingatlan lehet csak az igénylő és vele együtt költöző személyek tulajdonában:

  • együttesen legfeljebb 50 százalékos tulajdoni hányad olyan lakásban, amely tulajdonközösség megszüntetése vagy öröklés útján került a tulajdonukba;
  • tulajdonában lévő lakása bontását az építésügyi vagy építésfelügyeleti hatóság elrendelte, vagy az építésügyi hatóság engedélyezte, vagy az építésfelügyeleti hatóság tudomásul vette; vagy
  • a lakás több mint két éve öröklés vagy ajándékozás jogcímén haszonélvezettel terhelten került a tulajdonába és a haszonélvező bent lakik.

Utólag is lehetőség van a CSOK igénylésére, a kölcsönszerződés megkötését követően született gyermek után, de csak akkor, ha korábban már valamelyik típusú (meglévő vagy vállalt gyermekre igényelhető) CSOK támogatásban részesült az igénylő. Az utólag született gyerekek után gyerekenként 400 ezer forinthoz juthatunk, amit a meglévő lakáshitelünk tőketörlesztésére kell fordítanunk.

 

Milyen lakást vehetünk a támogatásból?

A vásárolt vagy bővített ingatlannak is meg kell felelnie a kritériumoknak a CSOK folyósításához:

  • Egy gyereknél legalább 40,
  • Két gyereknél legalább 50,
  • Három gyereknél legalább 60,
  • Négy gyereknél legalább 70 négyzetméteres használt lakást kell vennünk vagy bővítenünk.

(Ha új építésű ingatlanban gondolkodunk, akkor lakásnál legalább 60, háznál pedig minimum 90 négyzetméteres otthont kell vásárolnunk, illetve építenünk.)

Lényeges, hogy betartsuk a négyzetméter előírásokat, ha ugyanis a kelleténél kisebb lakást veszünk, akkor nem leszünk jogosultak a CSOK-ra. A lakásméret egyébként függ attól is, hogy hány gyerek után igényeljük a támogatást.

Egyedüli korlátként a használt lakásnál támaszt a jogszabály egyéb előírást, mégpedig a lakás vételára nem haladhatja meg a nettó alapterületre jutó vételárnál a 350 ezer forintos értéket. Ezen felül pedig él még az ún. NUTS értékhatár is, mely a vételár maximumára vonatkozóan másik megközelítésben is korlátot szab.

A támogatott otthonnak legalább komfortosnak is kell lennie (vagy bővítés esetén a bővítéssel azzá is kell válnia), vagyis be kell vezetni a vizet, a gázt, a villanyt, illetve a csatornát is. A csatorna viszont sok helyen nem elérhető, ezért lehetőség van ezt derítővel helyettesíteni.

Sokaknál felmerül a kérdés, hogy a tetőteret be lehet-e építeni a támogatásból. Az új lakás után járó magasabb összeget csak akkor kaphatjuk meg, ha külön lakóegység jön létre. A használt lakásra kérhető támogatásból viszont lehetőség van a tetőtér beépítésével a meglévő lakás bővítésére, de arra figyelni kell, hogy legfeljebb a bekerülési költség 70 százalékának számlákkal igazolt összegének felét fedezhetjük CSOK-ból.

Forrás: penzcentrum.hu